Vállalatunk 1990-ben alapított jogelődje egyedi szoftveralkalmazások fejlesztését végezve az ezredfordulóra kisvállalatból a piac egyik vezető szereplőjévé vált. A 2004-ben végrehajtott sikeres tőzsdei bevezetést, akvizíciókat és szervezeti átalakítást követően a FreeSoft ma több mint 310 alkalmazottat foglalkoztató részvénytársaságként működik, a csoport nettó árbevétele pedig meghaladja a 8 milliárd forintot. A 90-es évek dinamizmusa Az egyedi alkalmazások és migrációs eszközök fejlesztésével foglalkozó FreeSoft Kft. Vaspál Vilmos vezetésével a technológiai ágazat páratlanul dinamikus fejlődésének szakaszában fogalmazta meg ma is érvényes stratégiáját, melynek értelmében élenjáró technológiákon alapuló, komplex, az egyedi igényeket lefedő és a legmagasabb minőségi elvárásoknak is megfelelő informatikai szolgáltatásokat nyújt ügyfeleinek, támogatva őket üzleti sikereik elérésében.
Cégünk a kor követelményeinek megfelelően UNIX, NT és VMS operációs rendszereken, valamint Oracle és más relációs adatbázis-kezelők alapjain valósította meg projektjeit. Fejlesztőink az évtized végén hozták létre Egységes Kormányzati Iratkezelő Rendszer (KIR) elnevezésű elektronikus nyilvántartó alkalmazásunkat is, amely azóta számos kormányzati intézményben bevezetésre került. Az Oracle Hungaryval együttműködve szintén ekkor dolgoztuk ki az Oracle Financials magyar kis- és középvállalatokra előparaméterezett, így hozzáférhetőbb és gyorsabban bevezethető változatát, mely e-Start néven vált ismertté a piacon. Ezekben az években kezdtük építeni partnerkapcsolatainkat az olyan nagy hardverszállítókkal, mint a HP és a Sun Microsystems, valamint a minőségirányítási rendszerünknek megfelelően minősített alvállalkozói csapatunkat alkotó kisebb, szakosodott fejlesztő- és konzulens profilú cégekkel.
A FreeSoft Kft. tevékenységének első évtizedében alakította ki ügyfélkörét az államigazgatás, a közigazgatás és a pénzügyi szféra szereplői, valamint a nagy- és középvállalatok körében, az ország határain innen és túl. Cégünk mind beszállító partnereivel, mind ügyfeleivel hosszú távú, kölcsönös bizalomra és megelégedettségre épülő üzleti kapcsolatok kiépítésére törekszik, társaságunk - immár magasabb energiaszinten - ma is ezekre a területekre szállítja szoftvermegoldásait. Mindebben arra a folytonos innovációs képességre támaszkodunk, mely újabb és újabb szakmai és üzleti piacokat nyit meg számunkra.
A töretlen növekedéssel jellemezhető évtized további eredménye, hogy a 2002-es évben a FreeSoft vevői körében markáns változás következett be. Míg a 2002-es pénzügyi évet megelőző időkben ügyfeleink többsége az államigazgatás, az állami tulajdonban levő vállalatok és a pénzintézetek közül került ki, addig 2003-ban már a gazdasági szférából és a külföldi piacokról is jelentős árbevétel származott.
Vállalatunk a dinamikus fejlődésnek ezen a pontján, 2003-ban FreeSoft Szoftverfejlesztő és Számítástechnikai Szolgáltató Rt. néven részvénytársasággá alakult, 2004-ben pedig középméretű magyar vállalatként - ebben az évben egyedülálló módon - tőzsdére lépett. A sikeres részvénykibocsátásnak köszönhetően cégünk jegyzett tőkéje 1,435 milliárd forintra emelkedett. 2004 szeptemberétől Keresztesi János vezérigazgató vette át vállalatunk operatív vezetését, aki célul tűzte ki, hogy három éven belül egy budapesti központú multinacionális szoftverházzá alakítja a FreeSoftot.
E stratégia megvalósításában a pénzügyi eredmények mellett technológiai portfóliónk 2003-as letisztítása és vállalatunk szervezeti átalakítása is meghatározó szerepet játszik. Fejlesztéseinket mindenekelőtt a Java és az Oracle technológiákra építjük. Az Oracle fejlett adatbázis technológiájával cégünk a kezdetek óta foglalkozik, erre alapozzuk back-end, azaz háttérirodai alkalmazások fejlesztését és bevezetését megvalósító projektjeinket. A front-end alkalmazások terén pedig a világszerte meghatározó Java technológia alapjain nyújtjuk ügyfeleinknek azt a hatékonyságot és hordozhatóságot, amely a vállalatoknak kellő teljesítményt, rugalmasságot és biztonságot ad az Internet és a webes kezelőfelület által meghatározott világunkban. Ezzel párhuzamosan a Microsoft fejlesztői környezetek ismeretére is támaszkodunk projektjeink során, a heterogén vállalati rendszerek, a Windows kliensek elterjedtségéhez és ügyfeleink igényeihez igazodva.
Társasági formánk megváltoztatását követően 2005 januárjában sor került vállalatunk szervezeti átalakulására is. A korábban témák szerint, projektekre szervezett működést egy erős kontrollingra, világos ösztönzésre épülő, a felelősségi viszonyokat átláthatóvá tevő, az ISO 9001:2000 minőségirányítási rendszert alkalmazó, mára már több mint 310 fős szervezet váltotta fel. Tevékenységünket hét új szervezeti egységbe csoportosítottuk meglévő, illetve az akvizíciókkal nyert új kompetenciáinkra építve. Belső felépítésének és folyamatainak átszervezése során részvénytársasággá alakult vállalatunk néhány hónap alatt multinacionális cégeknél tapasztalatot szerzett szakemberekkel erősítette vezetői csapatát, amit 2005 elején három akvizíció és két külföldi leányvállalat alapítása, valamint a FreeSoft hét üzletágának felállítása követett.
Cégvásárlások és üzletágak A FreeSoft 2005 januárjában megszerezte a webfejlesztéssel foglalkozó Big Fish Internettechnológiai Kft. 100 százalékos tulajdonrészét, majd a mobil technológiákra épülő üzleti alkalmazásokat fejlesztő Mooltech Informatikai Szolgáltató Kft.-t. Márciusában pedig az Axis csoport üzletrészeinek 100%-át is megvásárolta. 2007. októberében a FreeSoft megvásárolta a HUMANsoft Kft.-t, 2008. áprilisában a BankSoft Kft.-t. A Freesoft az akvizíciókkal meghatározó konszolidációs lépést hajtott végre a hazai informatikai piacon és jelentős mértékben szélesítette tevékenységi körét és termékportfólióját, így minden eddiginél sokrétűbb és átfogóbb, csúcstechnológiás megoldásokat szállíthat ügyfeleinek.
Ügyfélközpontú vállalati kultúra
Fejlesztői csapatunk létszámának jelentős növekedése, valamint az üzletágak és a leányvállalatok felállása tevékenységünk sokrétűbbé és specializáltabbá válását eredményezte. Dinamikus fejlődésünk a másfél évtizedes működés során felhalmozott tudás összegyűjtésének, feldolgozásának és megőrzésének egy újfajta, jól struktúrált és szabályozott formáját tette szükségessé. A szoftverfejlesztés során megszerzett tapasztalatokat és eredményeket éppen ezért fejlett tudásmenedzsment alkalmazásával dokumentáljuk és kamatoztatjuk újabb projektjeinkben.
Mindez hozzásegít bennünket a vevői igények minél komplexebb feltárásához, megértéséhez és magas színvonalú kiszolgálásához. Sok éve fennálló üzleti kapcsolataink bizonyítják, hogy ügyfélkozpontú megközelítésünk elégedettséget vívott ki megrendelőink körében, akik hosszú távon építenek szolgáltatásainkra, innovációs képességünknek és globális törekvéseinknek egyaránt bizalmat szavazva.
A FreeSoftnál nagy hangsúlyt fektetünk a hatékony belső kommunikáció és dolgozói információs rendszer működtetésére. A humánerőforrás menedzsmentnek köszönhetően napjainkra sikerült egy olyan egyedi vállalati kultúrát kialakítanunk, amely a kisvállalati hagyományokat őrző barátságos, családias légkört a multinacionális cégek eredmény- és teljesítményorientált környezetével ötvözi - mindkét világból a legjobbat nyújtva. |